*Sötétség. Dohszag. Az illető, aki az imént vállánál fogva behúzta őt a házba, most nincs sehol. Satine a tehetetlenségtől bénán áll az egykor szalonnak nevezett helyiségben. Ahogy szeme fokozatosan szokik a sötéthez, már ki tudja venni a körülötte lévő bútorok derengő sziluettjét. Amit a homályban lát, az egy karcsú fogas, valami nagyméretű váza, feldőlt asztal... ahogy megteszi első, bátortalan lépését a belső szobák felé, cipőjének talpa alatt valami apró, szúrós tárgy roppan. Majd a második lépésnél is ugyanezt hallja. Nagyot nyel, közben lassan legugol, hogy kezével kitapogathassa a különös hang forrását. Nem kell sokáig kutatnia, ugyanis a szalonban mindenhol ezk a tárgyak fedik a padlót. Satine ujjai kitapogatnak egy vékonyka, kétoldalt gumóban végződőt, de abban a pillanatban már tudja a szörnyű választ kíváncsiságára. Felszisszen, és messze hajítja a csontot, amit eddig olyan alaposan tanulmányozott. Tehát már tudja, hogy a lába alatt kisebb-nagyobb emlősök földi maradványa roppant szilánkokra. Ez persze cseppet sem nyugtatja meg.
Mint ahogy az sem, hogy halk nyöszörgésre lesz figyelmes, ami valószínűleg a nappaliból szűrődik ki.*
~ A fenébe is... most még leléphetnék. Undorító, ami itt van, és bele sem merek gondolni, hogy ki - vagy mi nyögdécsel odabent. Óóó, hogy a fenébe is... ~
*Azzal belép a nappaliba, természetesen előreszegezett pálcával.
Ebben a helyiségben mintha több fény lenne. Biztosan az utcai fáklyák fénye világít be valamelyest. Satine a nappalikban megszokott bútorokat pillanatja meg először - melyek egytől egyig a fejük tetejére forgatva, illetve egymásra borítva a sarokban képeznek valami bunker-szerűséget. A lány azt hiszi, rosszul lát. De nem, ráadásul a keserves szükölés onnan, bentről hallatszik.*
- Van ott valaki?
~ Hát persze, hogy van. Hülye kérdés... de bárcsak ne lenne... ~
- Nem akarom bántani... én... én... van egy kis csokoládé nálam...
*Satine nem biztos benne, hogy okos dolog étellel előcsalogatni a bestiát a kuckójából, de a mondatok olyan alattomos gyorsasággal csúsznak ki a száján, hogy ideje sincs végiggondolni őket. Ám a szavak megteszik hatásukat: a bunker 'bejáratából' egy csupasz, majd rögtön utána egy fekete kesztyűs kéz tűnik fel. Aztán egy bozontos üstök, csontos hát, és vékony, nyurga lábak bukkannak elő rejtekükből. Egy csontsovány ember négykézláb, meglepő fürgeséggel terem Satine előtt, és egyértelműen csak a lány kezében tartott pálca tartja vissza attól, hogy rávesse magát. De az alak megrettenve ugrik az eldöntött komód tetejére, s onnan sziszeg a csokoládé felé.*
- Nyugi, mondtam, nem akarom bántani. Ezt most leteszem ide...
*Óvatosan lehajol, hogy azt a párnapos csokit, amit a zsebében talált, letegye a földre. Közben persze szemmel tartja azt az emberforma lényt, majd hátrál pár lépést. A lény bizalmatlanul sziszeg még mindig, de úgy tűnik, hogy éhsége felülkerekedik félelmén, s odasomfordál a pár falatkához. Akár egy mókus, úgy forgatja kezeiben a csokoládét, és élvezi ki minden egyes falatját. Satineban egymást túllicitálva kavarognak az érzelmek: kíváncsi, fél, szorong, és szánja az előtte térdeplő, hálóinges alakot.*
- Látom, összebarátkoztál az én kis ölebemmel.
*Valahol, Satine háta mögött egy fagyos, női hang csendül. A lányt annyira váratlanul éri a hirtelen jött társaság, hogy egész testében összerezzen. A hálóinges szerzet azonnal a nő elé veti magát, majd - mivel az csak fenyegetőn ráemeli a kezét - visszaoson a bunkerébe.*
- Én nem tudtam... én csak...
- Nem kell magyarázkodnod. Láttam, mi történt. Na mi az? Be sem mutatkozol? Ez lenne a minimum, miután így betörtél a házamba.
- Satine... Satine vagyok. Bocsánat, azt hittem, lakatlan a ház. De már itt sem vagyok. Megyek is, hiszen már várnak rám. Igen, késésben is vagyok...
- Máris menni készülsz? Sajnálom... hisz oly ritkán van vendégem. De ahogy gondolod.
*Satine úgy szorítja a pálcáját, hogy ujjai egészen belefehérednek. Elég krimit olvasott már ahhoz, hogy tudja, nem lehet ilyen egyszerű a helyzet. Ez az ismeretlen, magas, talpig feketébe öltözött nő csak úgy félre áll az útjából? Azok után, hogy besétált a birtokára, látta a csontokat, látta az 'ölebét'... miért engedi el?
Vas. 28 Okt. 2007 - 21:16