Folyosók

*ráérősen sétálgat a folyosókon. Időnként vállára ráncigálja iskolatáskáját, mert folyton lecsúszik onnan, és gondolatban azért fohászkodik, hogy maradjon már végre az iskolai könyvek számára gyártott válltáska pántja legalább öt percig egyhuzamban a vállán. Ekkor megpillantja az ablaknál álldogáló Holdsápot, és megfeledkezve a táska problémájáról a lány felé kanyarodik*

*félúton megáll. A lány valahogy nagyon elgondolkozottnak tűnik... inkább nem zavarja. Visszarángatja vállára a táskáját (és közben megfogadja, hogy már többet akkor sem fogja ezt tenni, ha a folyosón elhagyja útközben). Kinéz egy lépcsősort, aminek a szélére ledobja az iskolatáskáját, és lezuttyan melléje. Térdére könyökölve figyeli a mellette álldogáló negyedikesek vitáját, aminek fő témája egy trágyagránát-merénylet*

*Mikor hatalmas robaj rázza meg az eddig békés folyosót kizökken gondolataiból. Évfolyamtásai trágya zuhataggal terítették be a főlépcső erre a folyosóra eső részét* Nagyszerű..*jegyzi meg nevetve, ahogy szemügyre veszi a merénylőket. Úgy látszik a gránát véletlenül sült el, mivel az ott állók szinte megmerevedtek a meglepetéstől. Úgy néz ki, mint valami bronz szoborcsoport, bár ez inkább egy trágyával fedett élőkép. Eféle vidám gondolatokkal tipeg el a könyvtár felé, majd belép.* ~Itt az ideje, hogy nekikezdjek valami házinak.~

*majdnem felugrik meglepetésében, és gyorsan befogja az orrát. Azért arra nem számított, hogy pont mellette fogják a bombákat elsütni... Felkapja a táskáját, dühös pillantásokat küld a szintén meglepődött negyedikes merénylők felé, és úgy dönt, hogy gyorsan eliszkol a helyszínről, mielőtt vagy a bűnösség gyanúját rákennék, vagy megfulladna a nem túl kellemes illatú levegőn. A legelső terembe, amit talál, beszalad. Történetesen ez a könyvtár*

*a hatalmas robajra odarohan ahol a trágyagránát elsült, mivel másra gondolt. Morog kicsit a merénylők elmeállapotáról, majd mikor végigmegy a folyosón megpróbálja letörölni a gránát hagyatékát cipőjéről, majd belép a könyvtárba*

*Nagyon örül, hogy végre kisütött a nap az egész hetes esős idő után. A jó idő örömére -ugyan még egész hideg van- úgy dönt, hogy felvonul az Északi toronyba egy jó vastag kendő társaságában, hogy szemügyre vegye a környéket. Örül, hogy végre befejezte a gyengélkedő körüli tevékenykedését és lazíthat egy kicsit. Ráérős léptekkel elindul felfelé az Északi toronyba vezető csigalépcsőn*

*A pince felé tart, ahol a bájitaltan tanárnőt találhatja. Időközben eszébe jutott, hogy Holdsápnak megígérte, szól a farkasölőfű főzetről a tanárnőnek. Ám amikor leér a pincéhez és bekopog a tanárnő szobájának nagy vasból készült riasztó ajtaján nem érkezik válasz.* ~Hol lehet? Nem kaptam hírt arról, hogy valamelyik tanár ne érkezett volna meg az iskolába.~*elmélázva hajába túr* ~Most mi legyen?~ *mivel nem nagyon tehet mást, visszamegy a földszintre. Senki nem szeret idelent tartózkodni, főleg ha már nincs itt keresnivalója. Úgy dönt inkább visszavonul szobájába, hogy megigyon egy csésze forró teát kandallója mellett, kezd egészen hideg lenni a kastélyban.*

*Céltalanul, fütyörészve rójja a folyosón a köröket. De nem is bánja - így legalább megismeri ideiglenes otthonát egy kicsit. Hisz a hatalmas kastély mindig tud újat mutatni a lakóinak.
Anton most fordul be a harmadik emeletre, s nagy csodálkozások közepette konstatálja, hogy bizony a BM igencsak megviccelte őt. Abban a hitben volt ezidáig, hogy a Könyvtár felé vezet a hosszú folyosó, de rá kellett döbbennie, hogy az útvesztő ezen szakaszán még sosem járt. A falak szinte terem méretűre szélesedtek, a szőnyegek eltűntek, s most tisztán visszhangzik a professzor minden lépte a csupasz padlóval való találkozás után.*
~Hol járhatok? Itt még sosem voltam... hmm, ez érdekes!~
*Holland prof egy megfakult képre lesz figyelmes. Az egyszerű keret között feszülő vásznon csupán egy kerek, ezüstösen derengő labda látható - azaz a Hold. Ám ilyen élethű festménnyel még sosem találkozott. Mikor lepillant a kezeire, majd a ruhájára, elkerekedik a szeme. A Hold-kép beragyogja őt, s most veszi csak észre azt is, hogy az egész teremben ugyancsak a Hold adja a fényt.*

*Vidáman sétálgat a folyosón. A sötétedés után a folyosón fellobanó fáklyák egész kellemes időt varázsolnak a falak közé, így még a maga köré csavart kendőt is hetykén lazábbra engedi. A főlépcső felé megy, és lesétál a földszintig, majd belép a nagyterembe.*

*A Holdat elnézve szinte hipnózis alatt állt, s most csak azért menekülhetett meg az örök ácsingózástól, mert a festékbolygó elé sűrű felhőfátyol kúszott. Anton szaporán megdörzsölte a szemét (leverve szemüvegét), hogy egy kicsit felocsúdjon, s már indult is kifelé a teremből. Illetve indult volna, ha nem taposott volna rögtön az első lépésével a szemüvegére.*
- Ó, hogy az a... már megint tiszta roncs ez a... vacak! *Morgolódva újból megindult, közben pálcájával kocogtatva a megviselt okulárét - persze hogy semmi eredménnyel. Lassanként elérte a Nagyterem ajtaját, így vállvonva belépett rajta.*

*Mikor kiér a hangok terméből, egyszerűen elindul valamerre. Gondolja, csak lesz valami oka, hogy pont ott lyukad ki, ahol majd fog. Az első megálló a könyvtár, de nem megy be, inkább nekidönti a hátát a szemközti falnak.*

*Már lassan negyed órája ácsorog a könyvtár előtt, de most már megelégeli a várakozást, és úgy dönt, belép az ajtón*

*kicsoszog a Hangok Terméből, és motyorászva elindul a folyosón a harmadik emelet felé. Ásítozva vinszolja fel magát minden egyes lépcsőfokon. Szörnyen kimerítette ez a nap, a tanulás - de ha nem akar másnap elégtelent kapni bájitaltanból - ami egyébként nem szokása -, akkor bizony meg kell keresnie a könyvtárban azt 'az átkozott könyvet' és alaposan át is kell tanulmányoznia. Megáll a könyvtár ajtaja előtt, kihúz egy cetlit a zsebéből, és annak irományába beletemetkezve vállával belöki a könyvtár ajtaját*

*Amint kiér a könyvtárból futásnak ered. Forog szeme előtt a világ, rettenetesen szédül. Nem tudja meddig bír még eszméleténél maradni, vagy legalábbis emberalakban, de azzal tisztában van, hogy az udvart már nem érheti el, így felfelé veszi az irányt. Legalább egy elhagyatottabb folyosóra jusson el. Befordul az egyik melléklépcső lépcsőházába és a korlátba kapaszkodva húzza egyre feljebb és feljebb magát. A ki tudja hányadik emeleten megáll és ráfordul a legközelebbi folyosóra. Bingo, a hosszú folyosón senki nincs, minden ajtó zárva, a portrék többsége is szundít már. Nem tudja hogy bírják a lábai, de sikeresen elvonszolja magát még a következő fordulóig, ahol egy szobor oldalának dőlve a földre csüccsen. Az egész emeleten csend honol, de neki mégis sikerül az egyetlen olyan festmény alá beülni, melynek lakói élénk csevelyt folytatnak*
-Láttam bezony.. Mindkettő elég új.*magyarázza az öreg angolszász bárónak megfestett alak erős welsi kiejtéssel*
-No ne mondja.*háborog beszélgetőtársa, egy begyesnek mondható középkorú borvirágos orrú hölgyemény, úgyszint a régmúltból*
-De-de. Ittasan, végig az iskolán. És ráadásul két tanár.*így az uraság*
*Akármilyen rosszul is van most Holdsáp erre mindenképp felfigyel és amennyire tudja hallgatja a beszélgetést, ám ezt eléggé megnehezítik az öt percenként rátörő görcsös lüktetések, az érzés, ahogy a Hold magához vonzza. Még sosem érezte ezt ilyen agresszíven* Biztos az átok miatt van... Ha csak a kezem közé kerül egy Omen..*sziszegi a dühtől és a görcsöktől elváltozott hangon maga elé. Megszólalása egy pillanatra még a festmény párbeszédét is megzavarja, ám a portrélakók hamar túlteszik magukat a kínlódó diáklányka látványán. Még ők is tudják, vannak olyan dolgok, még a kastélyon belül is, amiket -akármilyen pletykás legyen az illető festett vagy élőlény- jobb nem figyelni.*

*Borongós kedvvel kaptat fel a lépcsők végeláthatatlan során, ám egyszer csak halk hangokra lesz figyelmes. Valószínűleg a folyosó aulájából szűrődnek a lépcsőházba. Tehát legalább ketten beszélgetnek. Satine változékony hangulata most a keserűből kíváncsivá fordul át, s máris a széles terem felé lopakodik. Mély hangon beszélgetnek az illetők - egész biztosan felnőttek, talán két tanár. Ahogy a lány egyre beljebb halad a terem felé, meglepődik, ugyanis senkit sem lát a helyiségben. Hát persze, hogy nem, hiszen csak két festményalak pletykálkodik fennhangon!*
~Ahh, ezek a pletykás fráterek... ezért kár is vol... mi ez? Ki? Nem hiszem el!~
- Holdsáp! *Cincogja, mikor megpillantj a lányt félig a földön heverve, félig egy szobornak dőlve. Szegény szörnyű állapotban fekszik ott: úgy zihál, mint aki kilómétereket futott, a bőre sápadtabb, mint a Hold fénye, egész testében remeg, és talán már a tudatánál sincs.*
- Hogy hogy nem az udvarra futottál? Én azt hittem, hogy már a Rengetegben vagy... jó ég, Holdsáp! *Letérdel a lány mellé, és minden kétkedő gondolatát félretéve próbálja kicsit életre keltegetni őt.* - Keresnünk kell egy... egy tanárt, vagy valakit. De azt hiszem, itt nem maradhatsz. Holdsáp, hallasz engem? Hallod, amit mondok? *Aggódva megtámogatja barátnője fejét, és feszülten várakozik a reakcióra.*

*Hangokra lesz figyelmes maga körül. Szeme ugyan nyitva van, de nem sokat észlel a külvilágból* Satine? *nyöszörgi elfuló hangon felismerve barátnője alakját maga előtt. Megpróbálja minél jobban összeszedni magát* Már nem értem volna el az udvarra.. Innen nem mehetek el, most nem mozoghatok. Azt hiszem nem is tudnék..*szavai morgásba fulladnak, nem emberi hangok ezek. Kezét ökölbe szorítja, erősen koncentrál arra, hogy tudatánál maradjon* Ez is az átok... Az Omenek miatt van ez is..*néz fel barátnőjére egy különösen tiszta pillanatában* Áh, pár nap és vége.. Már csak kettő.*hisztérikus nevetésben tör ki. Még két nap így, nem tudja kibírja-e. Oldalra dőlve elterül a földön és magzatpózba húzza össze magát* Talán mégis el kellene mennünk a Gyengélkedőbe.*szól monoton hangon üveges tekintettel maga elé bámulva* Ha legalább a farkasölőfűfőzetet megkaptam volna.. de nem, még nem.

*Kicsit eltávolodik Holdsáp mellől, mikor az földöntúli morgásba kezd.*
~Mit tehetnék most? Azt mondja, hogy ne mozgassam, dehát... akkor mit tegyek? Ha sokat elmélkedünk itt a folyosón, még a végén ránk találnak. Bár, lehet, hogy jobban járnánk...~
*Előhúzza pálcáját - minden eshetőségre felkészülve. Még mindig ötlete sincs, hogy mihez kezdjen a vergődő emberi ronccsal, aki nem is olyan rég még a könyvtárban csücsült békésen, és Holdsápnak nevezte magát.*
- Hiába, mennünk kell. Itt nem töltheted az éjjelt. Nézd, a Hold fénye nemsokára besüt ide is. Tudom, hogy a Gyengélkedő lenne a helyes cél, dee... ~Vajon az alagsorban hogy hat rá az átok? Áh, ez hülye gondolat. De talán mégis... Vaaaagy...~
- Holdsáp, próbálj figyelni egy kicsit! *Legugol a lányhoz, s nagy nehézségek árán felveszi vele a szemkontaktust. Ezt a figyelem jeleként könyveli el, s folytatja bizonytalan terve beavatásába.* - A Szükség Szobája itt van, ezen a folyosón. El kell érnünk a termet, érted? Talán majd ott jobb lesz, de el kell érnünk... Figyelj, csak a szemembe nézz! *Rázza fel egy kicsit az elaléló lányt, és szíve őrült kalapálásával mit sem törődve próbálja felsegíteni őt a hideg kőpadlóról. Nehéz, nagyon nehéz feladat, hisz Holdsáp akarva-akaratlanul is ellenkezik, kapálózik és gyakran összecsuklik a lába is. De Satine testi-lelki erejét összeszedve fél vállára támogatja barátnőjét, és elindul vele a Szükség Szobájának rejtekajtajához. Tudja, hogy az ajtó rögtön feltárul majd előttük, hisz a szükség óráiban a terem mindig a rászorulók rendelkezésére áll.*

*kilép a könyvtárból, és fáradtan átcsoszog pár folyosón. Kedvetlenül vonszolja fel magát a negyedik emeletre vezető lépcsősoron - a dolgozatát ugyanis sikerült befejeznie, de még így is hét centivel rövidebb volt, mint amennyit kértek. Sajnos már nincs ideje kijavítani, ugyanis a Berwyn hirdetőtábláján még egy nappal ezelőtt kiírták, hogy hétfőn az első óra elé az ő csoportjának besuvasztják a mágatörténet órát, mert a mélyen tisztelt tanár úrnak sürgősen haza kell majd utaznia. így hát reményvesztetten ballag végig egy rövidke folyosón, hogy bekopogjon a mágatörténet-terem ajtaján.
Szokás szerint a már-már jeligévé fajult szókapcsolat hangzik a katedráról (Elkésett, Smith kisasszony!), a diákok felől dünnyögések és együttérző mordulások kíséretében. Alicia egy utolsó lendülettel átlépi a küszöböt, azzal az érzéssel, hogy épp a saját ítéletét fogadta el*

-Nna végre...
*a csengőszó után elsőnek lép ki a folyosóra egy fárasztó bűbájtan óra után. Félrehúzódik a tanteremből kiözönlő tömeg elől, a falnak dőlve lerántja válláról iskolatáskáját, és hosszadalmas keresgélésbe kezd. Mikor végre-valahára előkerül az összecsavart mágiatörténet-dolgozat, elégedett sóhajjal visszaveti a vállára a táskát és csoporttársai mögött toporogva nekivág a folyosónak. Mikor egy emettel lejjebb az első saroknál a diákok zöme a földszint felé halad, az ebédet jelentő Nagyterem felé, Alicia habozva megáll.
A dolgozatra kivételesen nem kapott rossz jegyet - tekintetbe véve eddigi kitűnő tanulmányi eredményeit és szorgalmát. Kapott viszont egy nap haladékot, hogy fejezze be a dolgozatot, különben egyenesen három elégtelent kap rá. Vagy most elindul a többi diákkal együtt a földszint felé, és kellemesen megvacsorázik, lehet, hogy a dolgozatról meg is feledkezik, vagy egyszerűen most elkanyarodik a könyvtár felé, és majd bekap valami harapnivalót a klubhelységben.
Ezekkel a gondolatokkal játszadozva álldogált a folyosó elágazásában, miközben a diákzsibongás olyannyira elhalkult, hogy félő volt, a diákok már két emelettel is lejjebb tartanak.
Nyüszítő hangot hallat, és hirtelen nagyon fáradtnak érzi magát. Ennek ellenére dönt, és lassan vonszolni kezdi magát a könyvtár ajtaja felé*

*Kerül mindent és mindenkit. Szerencséjére ezen a késői órán nem is botlik már senkibe. Elcsigázottan lépked a széles folyosón, közben viseltes bakancsa nyöszörgését hallgatja.*
~Meg lehet őrülni ebben a börtönben. Se kijárás, se szabaidő... ezt az évet viszont így is úgy is le kell húznom itt. Máshova már nem mehetek, ha innen is kirúgnak. Hallottam már arról a B... Beau... izé, francia iskoláról. Na de az mégis... nem is az a baj, hogy Franciaországban van, hanem hogy kisasszonyoktól hemzseg. Ha valamivel ki lehetne üldözni a világból engem, akkor az a kisasszonyok. Legszívesebben rájukdönteném az épületet. Mindegy, szerencsére itt még nem olyan elvadult a szint. Bár, akkor is a Roxfort volt a csúcs. Azaz... a mardekárosok. Köztük aztán jól elvoltam. Lehetett ugratni a többi kis nyomoroncot! Itt meg? Senki sem vevő a poénokra. Tipikus elit társaság.~
*Ahogy magában duzzog, és átkozza azt, ami éppen eszébe jut, lassan eljut az alagsor felé vezető keskeny lépcsősorhoz.* ~Miért is ne? Legalább nem marad felderítetlen hely a kastélyban. És ki tudja? Talán találok valami izgalmasat is... bár erre nem sok esélyt adok.~

*Lassan, komótosan halad, majd meghallja az egyik portrét*
-A nagyteremnél trágyagránát robbant, jobb ha nem mentek oda!*azzal az idős lovag tovább kártyázik barátaival a képen, ő pedig kinéz az ablakon, és úgy dönt kimegy inkább az udvarra.Azonban a titkos átjáró nem nyílik ki,talán megszűnt, esetleg jelszó változott, így a hagyományos úton meg ki*

*kilép a könyvtárból, újdonsült barátja társaságában. Pár lépés után a bagoly leszáll a válláról, hogy mindenféle légi mutatványokkal, repülésformákkal szórakoztassa a lányt a Bagolyházba menet. Alicia azonban az egyik ablaknál megáll. A szél elcsendesedett, és újra kisütött a nap. Lágy fénysugár söpör végig a tájon...
Úgy tűnik, ezt a madár is észrevette, ugyanis visszafordult, hálás huhogás közepette körülrepülte a lányt, és kirepült a nyitott ablakon. Alicia pár percig kedvtelve nézi, aztán búsan elfordul az ablaktól, és végignéz a kastély szomorú, sötéten ásító folyosóin. Csak pár ember lézeng az egész keleti szárnyban, mindenki vagy a klubhelységében tanul, vagy az udvaron szórakozik. Hova induljon hát? Nem sok gondolkodás után az utóbbi lehetőség mellett dönt. Vidáman elindul a sötét folyosón, hogy pár lépcsősor után elérje a földszintet és ott az udvarra vezető kétszárnyas ajtót*

*Kilép a könyvtárból, és végigsétál a folyosón. Olyan érzése támad, mintha rég járt volna erre. Néhány felújítás is feltűnik neki, amit a kastélyon végeztek. Megrázza fejét, és mosolyogva továbblép. Séta közben rápillant egy-egy portréra: némelyik magában beszél. Az ilyen portrékon nevet egyet. Elér a folyosó végére, élfordul balra, és nekiütközik valakibe. Egy pillanatra eltűnik a talaj a lába alól, és elesik. Mikor felnéz, meglátja a mogorva gondnokot, aki vicsorítva néz rá.*
-Elnézést, Mr. ...
-Sétálgatunk, a sötétben? Csak nem csínytevésen töjük a fejünket? -kérdezi a gondnok gúnyos arckifejezéssel,
-Már elnézést, de én nem...
-Akkor kotródj az utamból, el kell kapnom azokat az átkozott kölyköket, akik trágyagránátokat dobáltak meg a kínzó..akarom mondani az irodámat.
-Öhm...értem! Mint látja, én nem vagyok diák, hanem az iskola egyik professzora. Úgyhogy ha megkérhetnem, ne bánjon velem űgy, mint egy rossz diákkal. Köszönöm. -és faképnél hagyva a gondnokot tavábáll.
~Hogy merészel ez az idióta ilyen hangnemben beszélni velem? Mintha úgy néznék ki, mint egy diák. Hah!~ *Megállt a Nagyterem előtt, és a korgó gyomrára nézet.* ~Hm...ideje ennem valamit! Remélem, még kiszolgálnak a manók.~ *Benyit a Nagyterembe.*

*Kilép a Nagyteremből, és megindul a Hangok terme felé vezető úton. A folyosón már csak pár diákot láátni. Nem csoda, hisz mindjárt takarodó van, és nem ajánlatos éjjel a folyosón mászkálni. Belép a hangok termébe.*

*Rálép a szobájához vezető folyosóra. Nagyon fáradtnak érzi magát. Talán állva is el tudna aludni. Belép a szobájába, és halkan beteszi maga után az ajtót, majd kulccsal be is zárja.*